A történet a Women's Social and Political Union (WSPU) néhány utóbb igen híressé vált élharcosának történetén keresztül mutatja be a XX. század eleji női egyenjogúságért vívott mozgalmak kibontakozást az Egyesült Királyságban, ezen belül is Londonban.
A film főszereplőjét (Maud Watts) Carey Mulligan alakítja, remek átéléssel játszva szerepét. Rajta kívül még Helena Bonham Carter alakítása volt emlékezetes, és ugyan Meryl Streep is látható a filmben, de mindössze egyetlen jelenet erejéig, mely egy igen kiváló, és heroikus jelenet, de az ő páratlan színészi játékából bizony többet is el tudtunk volna viselni.
Mulligan azonban nagyon jól formálja meg a fiatal, elgyötört londoni mosónő szerepét, aki férjével együtt próbál szerény, ám biztos egzisztenciát megteremteni a maguk, és fiuk, George számára. Életük azonban fenekestül felfordul, amikor Maud egy napon belekeveredik a szüfrazsettek tüntetésébe, ami végül is, az események kibontakozása során elvezet oda, hogy Maud is csatlakozik a mozgalomhoz.
Ez a film egy olyan társadalmi problémát állít a fókuszba, mely sajnos mit sem vesztett az aktualitásából: jelesül a nők és férfiak közti egyenlőség/egyenlőtlenség témakörét boncolgatja. Ez a kérdés rendkívül összetett, érdemes egy rövid kitérő keretében tágabb történelmi kontextusba helyezni, hogy megérthessük: miért is patriarchálisak a társadalmak alapvetően a világ szinte minden országában.
Az ókori Rómában egy nő alapvetően a ’bonus et diligens pater familias’, a korlátlan hatalmú ’jó és gondos családapa’ hatalma alatt állt, és ha megházasodott, akkor a férje hatalma alá került. A nők tehát gyámság alatt álltak, soha nem voltak szabadok: ha esetleg megözvegyültek, apjuk hatalma alá kerültek újból, mindaddig, amíg az új férjet nem jelölt ki a számukra.
Az évszázadok során ez a gondolkodásmód alapvetően, rendszerszintűen lényegében véve nem sokat változott a XX. század elejéig, filmünk jelenidejéig. A nők még ekkor is kiszolgáltatottak voltak, és hiányoztak olyan alapvető állampolgári jogaik, mint az aktív és passzív választójog: hogy választhassanak, és ők is választhatóak legyenek. Ez a kérdés, ti. a választójog azért központi problematikája a filmnek, mert amíg e jogosultságot nem élvezik a nők, addig gyakorlatilag ki vannak szorítva a demokráciából, és egy fél feudális patriarchátus rabigáját nyögik. A modern és felvilágosult nő rész akar venni a közügyek gyakorlásában, és szavazatával bele akar szólni azok alakulásába – ezért küzdöttek ezek a nők oly ádázul, semmitől sem riadva vissza.
A film feszült hangulatú, végig egy lőporos hordón érezzük magunkat, ahogy az események horizontja egyre tágul, és a mozgalom egyre bővül, és radikalizálódik. Mert bizony rendkívül kemény és erőszakos aktusokra, és aktorokra van szükség ahhoz, hogy a férfiak uralta világ süket közönyébe úgy tudják beleüvölteni a mondanivalójukat, hogy azt valóban meg is hallják. A szüfrazsettek nem félnek a kirakatrombolástól, a röpcédulázástól, a demonstrációktól – de a gyújtogatástól és robbantástól sem, ha arra van szükség. Mindez a legékesebb bizonyítéka elszántságuknak.
A film egyik szála tehát a mozgalom működési mechanizmusát mutatja be, a másik szál Maud magánéletét, és azt, hogy milyen hatást gyakorol családi boldogságukra az ő mozgalmi aktivitása. És bár férje nagyon megértő a kezdetekben, annak ellenére, hogy nem nézi jó szemmel felesége ténykedését, nem kényszeríti arra, hogy hagyjon fel vele – ám kapcsolatuk végül helyrehozhatatlanul megsínyli Maud aktív részvételét az események alakításában.
------->SPOILER VESZÉLY!<------- A film leg szívszorítóbb jelenetei, amikor a kis Gerorge-ot örökbe adja apja, és Maud kezéből a szó szoros értelmében kell kitépni a gyermeket; és később, maikor Maud folyton visszajár rég lakásuk elé, hogy ha kell, akár a zuhogó szürke londoni esőben is lássa, és mulattassa, ha csak néhány percre is a kisfiát. ------->SPOILER VÉGE!<-------
A mozgalom tehát a végsőkig radikalizálódik, és hősnőink versenyt futnak az idővel és a hatóságokkal: hiszen a rendőrség és a hírszerzés is minden eszközt latba vet megfigyelésük érdekében, hogy minden akciójukat lehetőleg már csírájában el tudják fojtani. E próbálkozásuk gyakran sikerre vezet: hosszabb-rövidebb időre szinte minden tag börtönbe kerül, de tisztában vannak azzal, amit Maud a film egyik jelenetében az egyik nyomozó fejéhez vág: hogy egy ekkora, és futótűzként terjedő mozgalom minden tagját nem lehet letartóztatni, és ennél komolyabban – esetleg titkosszolgálati likvidálás útján – nem léphetnek fel ellenük, mert akkor azonnal mártírrá válnának és azt a sajtó mindennél jobban felkapná.
Az egyik legizgalmasabb jelEnet a film vége felé látható, amikor elhatározzák, hogy egy lovas derbyn - melyen őfelsége, a király is részt vesz, és kamerák, méghozzá külföldi tudósítók kameráinak kereszttüzében fog lóra szállni – a több ezer néző adta hatalmas nyilvánosságot kihasználva egy végső, sorsdöntő akciót fognak végrehajtani...
A film végén felsorolnak számos országot évszámokkal ellátva – számunkra, közép-európai emberek számára elég visszás, hogy az oly gőgős Lajtán túli Nyugat, mely demokráciából oly lelkesen ad kéretlen „leckét”, számos, egyébként felvilágosult országában milyen későn kaptak a nők a férfiakkal egyenlő szavazati jogot: Franciaországban 1944-ben, Svájcban pedig csak 1971-ben, utóbbi egészen elképesztő adat.
Értékelésem: 10/7
