Az HBO 2014-ben indult sorozatának első évada a valaha elkészült legjobb krimi sorozat szerintem.

A csatorna koncepciója szerint minden évad hasonló tematikájú, de a történetek önállóak, nem függnek össze, és a színész gárda is különböző. Ennek okán a második évad meg sem közelíti jelen írás tárgyát, az első évadot.

Ez a sorozat az abszolút kedvencem lett, jobban szeretem mint a The Walking Dead-et, és még a Black Sails-t is üti nálam, holott ezek a kedvenc sorozataim. smile hangulatjel

Ez a széria annyira jó, hogy csak szuperlatívuszokban tudok bármit is mondani róla, és tényleg annyira kurva jó, hogy még spoiler jelzések között sem szeretnék a részleteiről beszélni.

A két főszereplő Matthew McConaughey (Rust Cohle) Woody Harrelson (Martin Hart, „Marty”) viszi a prímet mind a 8 epizódban. Rust (becenevén: „Taxman”, ez rájátszik egy kicsit texasi származásár is) egy texasi nyomozó, aki onnan kapta becenevét, hogy a helyszínelések alkalmával egy óriási mappával járkál, és mindent feljegyez, amit fontosnak tart, mint egy adóellenőr.

Rust karaktere elképesztően komplex, Matthew alakítása párját ritkítóan erős, sorozatban szerintem ritka az ilyen. Szívét lelkét beleadta a figura megformálásába, ami egyszerűen mellbevágóan árad a vászonról. Rust egy kissé megkérgesedett, kicsit kiégett nyomozó, súlyos családi tragédiával a vállán, magányos, nincsenek barátai, egyedül Marty kerül majd közel hozzá a későbbiekben. Sokáig Texasban mint fedett nyomozó dolgozott egy kábítószer osztályon, és oly sokáig volt beépülve, hogy az alvilágot igen jól kiismerte a maga teljességében, olyan kapcsolatrendszerre és tudásra szert téve, mely nagyon hasznosnak bizonyul a későbbiekben. Rust ugyanakkor páratlan nyomozó géniusz: analizáló és szisztematizáló kvalitásai egészen elképesztőek, és nélkülözik – az általam egyébiránt nagyon is kedvelt – Sherlock Holmes féle, már már szupernaturálisnak ható jellemzőket. Rust erőssége az intuitív Én elképesztő fejlettsége, mely olyan szintű empatikus készséggel jár, ami egészen megdöbbentő. Profilalkotóként és nyomozóként ez teszi unikálissá és nélkülözhetetlenné a helyi testületen belül: amikor már mindenki nyomot téveszt, ő akkor is biztos léptekkel jár az ügy felgöngyölítésének ösvényén. Személyisége – ami általában sok zsenire jellemző – egészen elviselhetetlen tud lenni: nyíltságát, gerincességét és alaposságát, azt, hogy mindennek a mélyére akar látni sokan nem nézik jó szemmel önnön tehetségtelenségük okán; hisz érzik, hogy ő olyan problémákat is képes megoldani amelyekre ők hiába vállalkoznak. A testületnél is egyedül van, egyedül a társa Marty kedveli meg, és barátkozik vele.

Marty egy jó képességű, a középszerűnél mindenképpen jobban teljesítő, de korántsem figyelemreméltóan jó nyomozó. Családos ember, egy romló, elhidegülő kapcsolatban, ahol feleségével való feszültség elől menekülve gyakran nyúl a vastag talpú whiskys pohár után. Két lánya van, az egyik még kislány, a másik már tinédzser, nem tud sok időt velük tölteni a munkája miatt, amit nem tud letenni a rendőrség épületénél hazafelé menet, és gyakran csak nagyon későn ér haza a családjához, ami szintén tovább rontja feleségével való viszonyát. Az ebből eredő konfliktusok szinte borítékolhatóak: kölcsönös félrelépések, és a konfliktus válságossá mélyülése; a kérdés az: egy szeretetkapcsolat vajon képes-e ilyen abszolút mélységekből is felállni? A sorozat ezt a kérdést is különös érzékenységgel és részletességgel vizsgálja.

Rust és Marty a két „true detective” abban az értelemben, hogy a rendőri munkát nem idealizáltan mutatják be. Vannak bizony mesterfogások, metódusok arra, hogy hogyan lehet rendőri túlkapásokat álcázni, hogyan lehet, a jog által egyébként tilalmazott eszközökkel információt szerezni, és habár fedett nyomozóként egy nyomozási érdek, esetleg bírói engedély sok mindent felülírhat, de azok a hajmeresztő módszerek, amikhez nyúlnak, bizonyosan túllépik még ezeket az oly rugalmas kereteket is. Az, hogy a rendőrök párban mozognak az önellenőrzést is hivatott szolgálni: a kéz kezet mos elv ugyanakkor bizony gyakran működhet úgy, ahogyan itt láthatjuk, persze a magasabb rendű nyomozati érdek kiszolgálása érdekében. Mindenesetre érdekes látni, hogy milyen eszközökhöz is nyúlhatnak nyomozók; és ezek alapján inkább ijesztő, hogy milyen eszköztára lehet a polgári és katonai nemzetbiztonsági és hírszerző szolgálatoknak, ha mezei nyomozók ennyi mindnet megtehetnek, és nyilván a valóságban is megtesznek.

A cselekménybemutatás retrospektív: a jelenben két nyomozó dolgozik egy ügyön, amely kísérteties hasonlóságokat mutat Rust és Marty egy korábbi ügyével. A két ex nyomozót külön-külön hallgatják ki/meg korábbi ügyük kapcsán; be ugyan nem vonják őket, de igyekeznek minél többet megtudni abból, amit főhőseink tudnak. A sorozat tehát folytonos visszaemlékezések láncolatából épül fel, ami egy még tágabb kontextusba helyezi az egész cselekményt.

A történet egy rejtélyes sorozatgyilkosság körül forog. Az ügy állandóan kicsúszni látszik derék nyomozóink kezéből oly sikamlós, méghozzá több okból is: egyrészt, mert a gyilkosságok lazán kötődnek egymáshoz, vannak, melyek időben is távol állnak egymástól; másrészt, mert a városvezetés és a helyi politika magasabb szintjein komoly ellenérdek húzódik tevékenységükkel szemben: sokan a maguk jól felfogott érdekében nem akarják, hogy a nyomozás eredményesen záruljon. Rust és marty párosával szemben azonban rossz lóra tettek a derék városatyák: ők bizony tűzön-vízen keresztül is, de kiderítik az igazságot.

Az, hogy párosunk nyomozati munkája sikerrel járt-e attól függ, mit nevezünk sikernek, illetve mi az az ár, amit hajlandóak vagyunk megfizetni érte; márpedig Rust és Marty nagy árat fizetnek, és sokat veszítenek – az, hogy a serpenyő melyik irányba billen, a ’megérte’, vagy a ’nem érte meg’ irányába, az egyedül a mi, nézői interpretációnkon múlik.

ÉRTÉKELÉSEM EGYÉRTELMŰEN 10/AKÁRMENNYI.