Filmünk két főszereplője Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal, akik közül bevallom, az előbbi úriember színészi képességeit ez idáig nem becsültem sokra, de ettől a filmtől teljesen megváltozott a véleményem. Jackman egy érzékeny, és érzelmeket hitelesen átadni képes színész, nagyon kellemes meglepetés volt ez számomra.

-----> SPOILER VESZÉLY! <----- A történet váza elsőre nem túl bonyolult: két házaspár egy-egy gyermekét egy családi összejövetel alatt elrabolják: kimennek az utcára, és a szülőknek később tűnik csak fel, hogy gyanúsan hosszú ideje nem jöttek vissza. Az ügyre a Jake Gyllenhaal által megformált, kissé zavart Loki nyomozó áll rá, és a rendőrség a helyi civilek támogatásával, gigászi csatárláncokkal fésüli át a környező erdőket a gyerekek után. A szülőket felemészti a várakozás, ezért Keller Dover (H. Jackman) úgy dönt, privát felderítésbe kezd... -----> SPOILER VÉGE! <-----

A film azon új hullámos stílust képviseli az amerikai filmek világában, amit nagyon megkedveltem, és ami néhány éve feltűnően elterjedt, igen örömteli módon: valósághű, nem életidegen, nincsenek milliós effekt-orgiák, a hangsúly végre valahára a puszta színészi játékra koncentrálódik. E film bírja mindezen jellemzőket, és attól ken bennünket a falhoz, hogy sikerrel elhiteti velünk: behelyettesíthetőek vagyunk ebbe a szituációba, megtörténhet – és sajnos olykor meg is történik – bármelyikünkkel.

Ha röviden végig akarjuk venni, hogy kik alakítanak jól a következő sorrendiség alakul ki: Hugh Jackman a legerősebb, őt követi Terrence Howard, majd Paul Dano következik, és őutána Jake Gyllenhaal, bár ő nem túl erős itt; a többiek mellékszereplőként jól, bár nem emlékezetesen állnak helyt szerepeikben.

„Prisoners” – a cím -----> SPOILER VESZÉLY! <-----

Ez a cím nagyon jól adja vissza a történet többrétegűségét. Ahogy Shrek az ogrék összetett személyiségét a hagyma rétegeihez hasonlította, úgy rétegződik ez a film is, és e rétegekre utal a „Prisoners” cím is. Mert itt bizony több fogollyal is fogunk találkozni, néha átvitt értelemben. Foglyok természetesen az elrabolt kislányok, a cím egyrészt utalhat rájuk is. Másrészt fogoly lesz az állítólagos elkövető is, Alex, akiből Keller megpróbálja kiszedni, hol is lehetnek a lányai. E kettő is egy-egy pokoljárás lehet az érintettek számára, de a fogság harmadrészt az elme fogsága: Keller és Franklin, a két apa szinte megtébolyul az aggodalomtól, mely már felemészti nem csak az ő, de feleségeik és családjuk utolsó lelki tartalékait is.
Elképzelhetetlen a kínok és tépelődések, félelmek és reménykedések azon keveréke mely páratlan pusztító erejű haraggal elegyülve a két apa lelkében kavarog. A film elképesztő erőssége az, hogy ezt a lelki folyamatot jól alapozza, jól bontja ki, és jól is viszi végig. Teljesen érthetővé válnak főhőseink motivációi, az, hogy tudniillik, miért is kínozzák meg állatias kegyetlenséggel Alexet. 
Mert megteszik. Itt számtalan erkölcsi kérdés felmerül, ezek közül a legfontosabbakként kiemelhetőek a következőek: azzal, hogy ha erre vetemedtek, vajon azt bizonyítják, hogy jobb emberek mint azok, akik az ő lányaikat fogságba vetették? Van-e tetteiknek igazolható indítéka, morálisan védhető-e az álláspontjuk, vagy védhetetlen? Az isteni igazságszolgáltatás földi végrehajtói lennének, akik lányaik szenvedését szinte egy időben, a Talio elv nyomán megtorolják? Súlyos kérdések ezek.
Megválaszolásuk a nézőn mint befogadón múlik, s az interpretáció kimenetele annak függvénye, hogy mely szabályrendszer mentén értelmezzük a történéseket(a következő felsorolás csak exemplifikatív jellegű): jogi/erkölcsi/vallásos szabályok alapján. Mind ’helyes’ megoldásra vezet a maga értelmezési tartományán belül, és ezek az eredmények nem is rangsorolhatóak; ebből látszik: egy teoretikus kérdésfeltevésnek egyszerre, egyként lehet több helyes megoldása is – csak teljesen más axiomatikus gondolatrendszereken belül. Mire is gondolok itt?

A jog perspektívájából röviden: Alex elrablása emberrablás, az, hogy nem engedik el, a személyi szabadság megsértése, az, hogy bántalmazzák és ahogyan bántalmazzák, minimum súlyos testi sértés – látható tehát, hogy sorra valósít meg a két apa rendkívül súlyos, komoly büntetési tételekkel fenyegetett bűncselekményt; s az igazságszolgáltatás előtt bizony bűnösök.

A morál szemszögéből egy lehetséges olvasat, hogy tettük 
erkölcstelen, de erkölcstelenségre is reflektál, sőt: lehetséges, hogy erkölcsi kötelességük is ily módon is mindent megtenniük lányaik kiszabadítása és felderítése érdekében.

Vallásos szemszögből, és tágabb perspektívából mondható, hogy ők Isten ostorai, akik lecsapnak a feltételezett elkövetőre, kimérik – kiszabják – és végre is hajtják az isteni büntetést.

Három, egyként érvényes, és ’igazságos’ magyarázat az apák tettére – ki-ki világlátása szerint választhat, vagy újakkal egészítheti ki a felsoroltakat.

Megmondom őszintén egyszerre sajnáltam és gyűlöltem Alexet. Amikor ütik-verik, forró majd jeges vizet öntenek rá, mint egy guantanamói táborban, amikor a mosdó kagylót a fejével zúzzák le a padlóra: akkor sajnáltam. Bármilyen gyanúba keveredett is, teljes testi-lelki kiszolgáltatottsága nagyon megrendítő. Keller érzeteti: mit jelent a teljes, és kizárólagos Hatalom, egy másik ember teste, lelke és elméje felett.

Heinrich Böll írja a ’Biliárd fél tízkor’ című regényében, hogy azok nevezhetőek a Barátainknak, akiknek képesek lennénk magunkat mindenféle értelemben és vonatkozásban teljesen és tökéletesen kiszolgáltatni – ilyen pedig nem sok akad; és az, hogy mi is a teljes kiszolgáltatottság; hát az valami olyasmi lehet, mint amit Alex élt át, ennél jobban már nem is lehetett volna kitéve egy másik ember abszolút hatalmának. Alex kapcsán az egyik legütősebb azonban egy elsőre ártalmatlannak ható jelenet: Keller követi Alexet egy este. Alex kutyát sétáltat az elnéptelenedett utcákon. Egyszerre, mintegy passzióból, a póráznál fogva felemeli kiskutyáját, hogy primitív, bestiális szadizmusát kiélve kéjesen fojtogassa egy kicsit, amíg szegény pára a nyakörvön vonaglik, szívbemarkoló rángatózással... Ez mindent elmond Alexről, és ekkortól már gyűlöltem... -----> SPOILER VÉGE! <-----

A film végét illetően semmit sem szeretnék mondani, mindent összevetve ez a film ’nagyon egyben van’ ahogy mondani szokták: naturalista és erőteljes, a színészek okosan és érzékenyen játszanak, a feszültség brutális, és a fő erkölcsi problematika pedig annyira elgondolkodtató, hogy napokon át lehetne róla beszélni; érvelni, és ellenvetéseket tenni egyik-másik lehetséges igazolás mellett, ill. annak ellenében.

Ez a film nagyon nyomasztó tud lenni, megülheti az ember gyomrát, ha nem megfelelő lelki állapotban ül le elé, ezért, ha elfogadtok egy baráti jó tanácsot, akkor felzaklatott, dúlt lelki állapotban inkább ne nézzétek meg.

Értékelésem:10/8,5