Tökös, pörgős, puskapor szagú rendőrfilm – ám korántsem könnyed szórakozás, egy nagyon is megkapó történetet kapunk David Ayer jóvoltából.
Rendőreink, Taylor (Jake Gyllenhaal) a fehér fiú, és Zavala (Michael Pena) a mexikói fiú mindennapi járőri munkájába nyerünk bepillantást, méghozzá nagyon élethűen, és valóságosan. A film legnagyobb erénye ez a realizmus, illetve az ezt nagyon megtámogató, bár elsőre szokatlannak, és amatőrnek ható kézi kamerás felvételek alkalmazása. A film igen jelentős része a kézi kamerás- és a rendőrautó belső kamerája által rögzített felvételekből áll; nekem ez volt kb. az első ilyen filmem, amit túlnyomó részt ilyen technikával vettek fel; nagyon jól involválja a nézőt a cselekménybe, nagyon szuggesztív megoldás, főleg a sok közeli felvétel, még ráadásként. Abszolút olyan hatást kelt mintha velük ülnénk az autóban, és együtt szállnánk ki velük a helyszínekre. Önmagában is nagyon alkalmas ez a technika az izgalom fokozására, és azt az érzetet képes kölcsönözni, hogy szinte mi visszük a bőrünket vásárra főszereplőinkkel együtt.
Járőreink tehát rendületlenül róják az utcákat, osztják az észt egymásnak, megváltják a világot az első ülésről egy kis gyorskaja és rengeteg kávé társaságában, megbeszélik nőügyeiket, kimennek a bejelentésekre, intézkednek ahogy kell, és főleg, ahogy tudnak: hiszen a város egyik legkriminalizáltabb negyedét kapják; bandaháborúk gócpontját, ahol virágzanak a drog kartellek, és ahol a rivalizáló fekete és mexikói bandák összecsapásaitól zajos a környék. Ilyen körülmények között még két jól kiképzett és megfelelően felfegyverzett rendőr is kerülhet igen szorult helyzetbe, amint az történni is fog, személyes biztonságuk tehát különösen komoly veszélyben forog az egész film alatt. A cselekmény fokozatosan indul be, eleinte piti ügyekhez szállnak ki, amik még jól kezelhetőek rutinból, de aztán persze eljön az a pont, amikor olyasmivel találkoznak szembe, ami már talán túl nagy falatnak ígérkezik...
----->SPOILER VESZÉLY!<----- Egy mexikói bűnszövetkezet útjait keresztezik, és Taylor, önállósítva magát, privát nyomozásba kezd; és olyanokkal kerül szembe, akik a tömeges gyilkolástól és az emberkereskedelemtől sem riadnak vissza----->SPOILER VÉGE<-----
Ez a film alapvetően a kooperációtól nagyon jó: Taylor és Zavala mint társak és barátok együtt vannak jóban rosszban, segítik egymást nem csupán munkájukban, de a privát életükben is, jelen vannak egymás fontos életeseményein, és egymás életében is. A kooperáció igaz abban az értelemben is, hogy Taylor és Zavala párja is remekül kiegészíti történetüket, a két nő és a két rendőr nagyon jól együttműködik a vásznon, jól érzik egymást, és jó nézni őket, teljesen hihető, hogy egy-egy párt alkotnak. Taylor és Zavala civil és családi életének bemutatása közel hozza hozzánk a szereplőket, és nagyon könnyen megkedvelhetjük őket.
Cím és borító alapján, meg egy előzetes megnézése után talán nem tűnik erősnek ez a mozi, de garantálom, hogy a maga nemében első rendű alkotás. Olyan értékek mellett tesz hitet, mint a bajtársiasság, az abszolút önfeláldozás, a barátság és a szeretet minden félelmet legyőzni képes ereje. Persze egy rendőr köteles akár testi épsége veszélyeztetésével is fellépni az állampolgárok védelmében, de ettől függetlenül a film nagyon reálisan és szépen mutatja be, hogy ez a száraz regula mit is jelenet a valóságban, milyen következményekkel járhat, hová vezethet, és mennyi embert érinthet. És nyilván a járőröző rendőrök párban dolgoznak, de hogy mit is jelent valójában az a szó, hogy: A Társam, amit már millió amerikai filmben hallhattunk üresen csengeni az most itt tartalommal töltődik meg: egyszerre barát és testvér, és családtag. Civilként nem feltétlenül lehet átérezni, hogy milyen is az, amikor rá kell bíznom az életem egy másik emberre, de főként: milyen az, amikor tudom, hogy rábízhatom magam egy másik emberre. Szerintem ez remek érzés lehet; igazán nagy dolog, ha az ember a családtagjain kívül bárkiről is elmondhatja ezt.
Szép és megrázó és felemelő – emellett sötét, véres, brutális, nézzétek meg, nem fogtok csalódni.